A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kovaxka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kovaxka. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 16., csütörtök

Van(nak) nekem...

Talán talányos a cím, de igazából nem gondoltam semmi extrára. Az első és legfontosabb (jelen bejegyzés szempontjából), hogy vannak barátaim. Ez jó érzés!!! Nemrég egyikük, nevezetesen Kovaxka Ildi, járt nálam. Nyakunkba vettük Kecskemétet, és úgy elrepült a nap, hogy észre sem vettük. Hűsöltünk a Malomban, császkáltunk a főtéren, fagyiztunk (vagyis hogy fagyiztam :P ) és hatalmasakat beszélgettünk. 


Már nem is tudom merre voltunk éppen, amikor Ildi megemlítette, hogy van egy kis "kütyüje", ami akkora, mint egy kisebb méretű kompakt fényképezőgép, és klassz 5 x 7,5 cm-es képeket lehet vele nyomtatni (vezeték nélkül, azonnal egy telefonra tölthető app segítségével). Gondoltam, ilyen nem létezik :) merthogy az ugyebár lehetetlen, hogy az ember lánya scrapbookos, és nem ismer egy ilyen masinát... Ildi ötlete nyomán felkerekedtünk és beköszöntünk a "T" betűs (rózsaszín) mobiltelefon boltba, hogy megnézzük miről is van szó (és van-e egyáltalán). Ha az égiek is úgy akarják, szeptember végén három napra Velencébe utazunk (Italy!!!!!!!!!!), szuper lenne azonnali módon végigdokumentálni ezt a három napot. Persze sarkalatos kérdés a gép ára...
Betértünk a fent nevezett üzletbe, és egy szuper kedves eladó hölgy (no meg Ildim) segítségével végre kijelenthetem: Van nekem! Van nekem egy LG Pocket Photo nevű masinériám! Mutizom:



Ez valami félelmetesen jó cucc! A rózsaszín mobilszolgáltatónál a listaára 9900 Ft (az Extreme digitalban ugyanez 19.990 Forint, de találtam a neten többért is...) A papír (egy csomagban 3x10 db van) 4500 Ft körül van, ami nem olcsó, viszont nem is megfizethetetlen, főleg ha azonnali dokumentációról beszélünk (tintapatron nem kell bele). A gép mérete: csupán 7,2 x 12 x 2,4 cm, súlya 215 gramm. A használatához csak egy alkalmazást kell letölteni a telefonra (androidra és iOS-ra is jó), amit aztán hozzáérintünk a Pocket Photo-hoz és már nyomja is a fotót. Lehet a képeket feliratozni (dátum, hely stb.) és QR kód is elhelyezhető rajta. Hivatalos honlap és leírás: ITT.

Mára ennyi az ajánló kedveseim, legyetek jók és fotózzatok sokat! Holnap készlet ajánlóval jövök :) szintén Ildi benne a ludas :P


2011. december 20., kedd

Rendhagyó karácsony Ildivel

Elismerem, hogy a cím meglehetősen megtévesztő, de a készlet, amit mutatok valóban rendhagyó. A papírjaiba első ránézésre szerelmes lettem!!! Még az sem kizárt, hogy az egyikből nyomtatok és végre elkészítem életem első hagyományos oldalát :))



A Winter Wishes kapható a Scrapbook Elementsnél! Imádat! Az én szösszenetem:






2011. november 13., vasárnap

Vintage és korona...

...hogy hogyan jön össze a kettő? Nagyon egyszerűen! Kovaxka Ildi Geist Ildi ééééés... (dobpergés)... Osli, legújabb nevén Orsi Simon egy-egy új készlete köthető eme szavakhoz :)
Ildi a szokásos őrült, tehát őrülten jó ATC sorozathoz kreált egy csomagocskát, tele szebbnél szebb és mókásabbnál-mókásabb fejfedőkkel :) Mutatom:


Az én ATC-m:


DOrsi ATC-je:


A Hat&Crown a szokásos helyen, a Scrapbook Elementsen megtalálható!

Akkor most lássuk mi is a vintage... Osli "annyira új, hogy még meleg" polca most nyílt meg a Scrapbook Elementsen, ezúton is hatalmas gratula és millió "sok sikert" kívánat!
Ezzel a készlettel indított:


Az oldalam a készlettel:


A Vintage Glamour készletet ITT elérhető!
Szép hetet kívánok!!!

2011. október 5., szerda

Szülinapi finomság :)

Merthogy egy éves a 7th Heaven! Illetve vasárnap lesz :)) Ezen okból kifolyólag sos-sok-sok finomság (több tervezőnél is) 50% kedvezménnyel kapható, mindenképpen érdemes ellátogatni a boltba. 


Ildinek is megjelent egy wa csomagja, ami a Vintage Halloween wordart  névre hallgat, és 10 wordartot, 1 papírt és 3 gombocskát is rejt. 





Ha mindez nem lenne elég, vasárnap blogtrain is indul ezen apropóból, tehát Kovaxka bolgjára is érdemes lesz bekukkantani!
Sajnos elmaradásban vagyok CT ügyileg, de igazolt a távollétem :)) Ma befejezettnek nyilvánítottam a freebiemet!!!!! Legkésőbb holnap megkapják a nyertesek, Kisnyúl és Ritttus, ami azt jelenti, hogy a többieknek mához egy hétre lesz elérhető :)

2011. július 31., vasárnap

Ajándék Nekem :) és Cewe heti kihívás 114.

Kovaxka alias Rucola Designs alias Ildi Geist egyik bejegyzésében tippelős játékra invitált minket. Tippelésben jó vagyok, csak eltalálni nem nagyon szoktam azt, amire tippelek. Most sem találtam el, de mivel "csak" hárman próbálkoztunk, megkaptuk ajcsiba ezt a csodás készletet (most aztán bánhatjátok:))) Ladies Of The Castle! Csak úgy tobzódik a jobbnál-jobb elemekben, papírokban! Egy újabb imádat!




Azon melegében letöltöttem, és rávetettem magam, mint maci a mézre (bocsiii) és ezt az ATC-nek csúfolt izét készítettem:



Ne vessetek meg érte, fogalmam sincs mit csináltam, magától ment a kezem :) Még biztosan tuti 100% lesz oldalam, mert csuda-csudik az elemek és a papírok egyaránt!
Mától kapható az SBE-n ITT

Ha már az ATC-nél tarunk, a Cewén ezen a héten Beszteri kihívása fut: fotóöregítés. Hirtelen, mint derült égből a villámcsapás, beugrott egy 2003-as fotóm (tudom-tudom, magától is régi). Mutatom az eredetit (kéretik nem vigyorogni) szemtelenül fiatal voltam és unatkoztam :)


Jól áll nekem a vörös... oh a régi szép idők... hol is tartottam... jahh fotóöregítés. Gondoltam egy nagyot és ATC-t kezdtem készíteni. Nem tudom mi jött rám mostanság... Ez lett belőle:


Felhasználtam köszönettel: (sosem tudom hogyan írjam) Kovaxka - Return To Fantasy és Rosey Posey - Discovery készletét (ezt is szerettem volna linkelni, de nem látom a boltban ??!! illetve amit látok, az nem az hmmm...)!