2012. július 22., vasárnap

Horvátország oda meg vissza... avagy nem minden nyaralás tökéletes

(Scrap nincs, csak élménybeszámoló.:)))

Mivel is kezdjem, már komolyan nem tudom... talán Ádámtól és Évától lenne a legcélszerűbb, de félek, hogy elunnátok :)
Már sokan tudjátok, hogy a húgom másfél éve Írországban él. Neki támadt az a zseniális ötlete, hogy mikor hazajön a nyári szabadságára (két hétre), egy hetet töltsünk el együtt Horvátországban, a következő felállásban: anyukám, tesóm és mi négyen. A legelső felmerülő problémánk az utazás volt. Találnunk kellett egy járművet :) amiben elfér két gyerekülés, négy felnőtt és a csomagok. Szerencsénkre a férjem unokatestvérééknek van egy mikrobuszuk, amit megkaptunk kölcsönbe. Az örömünk kimondhatatlan volt. Kiroá, ahogy kedves Gólya barátosném mondaná :) Egy akadály kilőve. 
Elutazásunk tervezett időpontja (11-én szerda hajnal) előtti vasárnap Dórikám belázasodott, mindenféle egyéb tünet nélkül, egyik pillanatról a másikra produkált egy majd 39 fokos lázat. Hoppá... Négy óránként kőkeményen döntöttük bele a lázcsillapítót, mert ha véletlen mégsem, akkor már száguldott is a hője az egekbe. Tudni kell, hogy amilyen beteges volt Dávid annak idején (na jó... egy picit most is az), Dóra annyira nem az. Azon kívül, hogy aggódtunk érte, és rettenet rossz volt így látni a manónkat, az imdulás időpontja is kétségessé vált hirtelen. A szállás lefoglalózva, az időnk korlátozott, hiszen Nóra repül vissza Írországba 23-án. Nem ragozom tovább mit éltünk át, hiszen természetesen a gyerek az első, de gyötört a lelkiismeret furdalás az miatt, hogy mennyire el akarok utazni, hogy mennyire várom ezt a nyaralást... Lánykámnak kedden reggel még felment ugyan a hője (kapott szirupot), de utána egész nap nem kellett gyógyszer, így hát elkezdtünk reménykedni, és attól függően, hogy produkál-e lázat, áttettük az indulás időpontját kedd éjszakáról, szerda reggelre. Nyilván az égiek úgy akarták, hogy végül elindulhassunk, mert innentől kezdve Dórinak semmi baja nem volt.




Szerda reggel (kb.8 óra körül) nekiindultunk hát a közel 750 km-es távnak Vodicébe (Srima-Vodice). Kicsit aggódtam, hogy a gyerekek hogyan viselik majd a hosszú utazást, de angyalok voltak! Többször megálltunk (na ja... két bagós is volt velünk :))) pihenni, és annak rendje és módja szerint, míg végül úgy négy óra - fél öt körül megérkeztünk Vodicébe. Az apartmanunkat az interneten foglaltam és bevallom nagyon-nagyon őszintén, hogy kicsit tartottam tőle, hogy valóban meglesz-e... Egy magyar(!) hölgyet hívtam fel (aki kint él), egy hirdetés alapján, de az ő apartmanja sajnos foglalt volt, viszont felajánlotta, a szomszédjai (egy német házaspár) házát, amit le is foglalóztunk, nem kevés euróval. Hála Istennek tényleg minden tökéletes volt. Házigazdáink fantasztikusak! Sajnos mivel a hölgy nem beszélt csak németül és horvátul, nem kis túlzással állíthatom, hogy voltak nyelvi korlátok :)) viszont a férfi beszélt angolul, és bár válaszolni nem tudtam túl sokat, hihetetlen módon a mondanivalója 95%-át mindig értettem. A hiányzó 5%-ot meg kitotóztam :))) A vásárlással sem volt gond, szinte mindenhol beszéltek angolul, így a végösszeget megértettük :) Amúgy sincs szükség kint néhány szónál többre :) Az én beszélgetéseim többnyire kimerültek a "thank you" "thank you so much" a "please" a "can I have a..." "hi, how are you" és ehhez hasonló végtelenül egyszerű mondatokban :)))) Sokat ettünk, aludtunk, sétáltunk, és elnyaltunk töménytelen mennyiségű fagyit. Az idő roppant kellemes volt, a víz hűs és tiszta, az apartmanban pedig légkondi könnyítette meg az életünket.



Nem titok, hogy már jártam Horvátországban és két hatalmas kedvencem lett, Rogoznica és Trogír. Ezért vettük az irányt az utóbbi felé. Sajnos amint megláttam a Rogoznica táblát már elvesztem :) Megbeszéltük, hogy megállunk egy picit itt is. A vége persze az lett, hogy az a gyerekek elfáradtak és az egész napot ott töltöttük.








Sajnos Trogír ezen a napon elmaradt... és mint az a későbbiekben kiderül sajnos máskor sem tudtuk bepótolni...
Hazatérve első utunk a strandra vezetett. Következzen akkor egy válogatás a strandolós képeinkből :)





Vasárnapra Endre és én szabadnapot kaptunk anyukáméktól (magyarul ők vigyáztak a gyerekekre), így szabadon választott úticélként Split-be mentünk, megnézni Diocletianus császár palotáját. 






Nagyon jól éreztük magunkat és annyira elfoglaltuk magunkat a beszélgetéssel és a járkálással, hogy most kivételesen nem a gyerekek miatt készült kevés kép :) Persze kifogtuk a hét legmelegebb napját :) Visszafelé bementünk a boltba jéghideg ásványvízért, és vettünk a jó nagy fürt nagy szemű szőlőt (ez mindjárt fontos lesz).
Hajnali fél négy felé Dórám sírására ébredtem, valószínű rosszat álmodhatott, de mikor hallottam, hogy Endre felkel mellőlem, nem foglalkoztam a dologgal tovább, gondoltam majd ő megsimogatja. Hanem szegény manó csak sír tovább... mire hallom, hogy kedves férjem-uram az előszobából kiabál hogy menjek ki. Kimegyek, erre mit találok? Endre a kanapén fekszik, és rettenetes alhasi fájdalmak gyötrik a bal oldalon. Orvos kell de gyorsan! Ismerem már jól a férjemet, tudom mikor van nagy baj. A sürgés-forgásra anyukámék is felébredtek. Hála az eszünknek kötöttünk itthon utasbiztosítást, és így már tárcsáztam is ezerrel az éjjel-nappal hívható számot, hogy keressenek orvost. A biztosítónál nagyon készségesek voltak, éreztem, hogy tényleg akarnak segíteni, vártam a visszahívást. Közben felkeltettük szegény szállásadóinkat is, gondolván, hogy orvos ügyben ők jobban tájékozottak nálunk. Annyira kimondhatatlanul hálás vagyok nekik azért, amit akkor tettek értünk, hogy azt el sem tudom mondani! Klaus azonnal hozta a saját(!) kocsijukat, és 5 percen belül már száguldottunk is Vodicébe orvoshoz. Közben megérkezett a visszahívás a Groupamás hölgytől, hogy találtak orvost (kórházat) Sibenikben, beszéltek is velük, és várnak minket. Mondtam neki, hogy előbb megpróbáljuk Vodicét, az mégis csak helyben van. (Közben elküldték telefonon SMS-ben a kórház összes elérhetőségét.) Gondolom mondanom sem kell, hogy Vodicéban az orvos nem nyitott ajtót... láttuk a kocsiját a parkolóban, égett benn a villany, de akárhogyan dörömbölt is Klaus, nem nyitott ajtót senki. Közben szegény uram már rettenetesen szenvedett. Mit is tehettünk volna... visszaültünk a kocsiba, és irány Sibenik kórháza. Közben újból hívtak a biztosítótól, megkérdezték van-e EU-kártyánk, kiváltotuk-e a TB-nél. Bakker.... őszintén megmondom, hogy utánaolvasásaim során sok helyen ajánlották (de nem kötelező), de sem időm, sem energiám nem maradt már a kiváltására az indulás előtt. Semmi gond - mondá a hölgy, majd visszakapjuk ugyan, de készüljünk fel, hogy kapásból 300 Kunával indítunk. Hurrá... Kicsit féltem a nyelvi korlátok miatt, de a doktornő tökéletesen beszélt angolul, így végül ezzel nem volt gond. Természetesen az első diagnózis - vagyis inkább gyanú - ugyanaz volt, amire én is/mi is gondoltunk, vagyis vakbélgyulladás. Röntgen és labor következett. Mivel a kórházban nem volt szinte senki, alig kellett várakoznunk, de még ez a kis idő is egyre jobban megviselte életem párját. A következő sokk a vérvételnél ért minket, amikor is közölték, hogy újra fizetnünk kell, addig hozzá sem nyúlnak a tűhöz... Paff... éééés megen nem a bűvös sárkány... Közel 500 Kuna... Félreértés ne essék... természetesen akárhányszor ennyit is kifizettünk volna (valahogy), de akkor ezt (is) mellbevágásként éltem meg. 40 perc után elkészült minden eredmény (közben a biztosító engem is hívott és a kórházat is) és minden negatív lett. Az új diagnózis: a szőlő. Ez most komoly. Bekötöttek egy sima NaCl infit, amibe kapott fájdalom csillapítót és görcsoldót, plusz elküldtek minket patikába hashajtó kúpért. Fél óra múlva szegény Endrém végre jobban lett, de nem engedtek el addig, míg nem produkált a toaletten. (Ugyi, hogy szépen leírtam :))) Szóval a szőlő... mint minden baj okozója. Kicsit hittem is meg nem is... de inkább nem. Óóóó nem mintha a szőlő nem okozhatna ilyet! Nem. Inkább mert a férjemnek soha életében nem volt gondja a szőlővel, pedig ha valaki elmondhatja magáról, hogy rengeteget megeszik az említett gyümölcs szinte minden fajtájából, akkor az Ő. 
Jobban lett, megvolt a produkció elengedtek. Férj egész nap pihenőn, tervezett Krka kirándulás az egészségi állapotától függően elnapolva, hazaindulás időpontja megkérdőjelezve. Bár fájlalgatta, napközben nem volt gond, éjjel viszont nem aludt túl jól. Másnap elmentünk a Krka Nemzeti Parkba. Nem ecsetelem, hogy ez két gyerekkel mekkora tortúra, a lényeg, hogy megvolt. 



Sajnos fényképezni nem sokat tudtam, Dóri fenekét ugyanis felváltva cipeltük, a végén pedig már Dávidot is vinni kellett. Endre úgy tűnt jól van. Ez így is maradt egész estig, mikor is megint meglehetősen szarul lett. Miután lefektettük a gyerekeket gyorsan összepakoltunk a másnapi induláshoz. Az uram gond nélkül hazavezetett szerdán, nem volt semmi gond. 
Csütörtök reggel elzavartam orvoshoz, én addig kipakoltam a bőröndökből, lezavartam néhány mosást, és vártam a híreket. Diagnózis: vesegörcs, távozó kő miatt. Baszki... Újabb infúzió odabenn (de legalább már idehaza), majd hazaengedték egy marék gyógyszerrel és egy halom orvosi utasítással. Most, hogy végre pihenhetnénk és Endre is jobban van kicsit (valószínű mozdult a kő), csak hogy jó legyen nekünk, tegnap délután Dávid belázasodott. 39... de volt ma már 39,5 is...
Tudjátok mikor kezdtem írni ezt az "élmény"beszámolót? Még csütörtökön kora reggel... Mostanra sikerült is befejeznem. Persze ez nem panasz ám!!!! Nem bántunk meg semmit, jó volt, csak hulla vagyok és nagyon remélem, hogy hamarosan lesz időm kipihenni ezt a nyaralást. :)

Addig is néhány jó tanács (saját káron okulva):
1. SOHA ne induljunk el az EU (TB) kártya nélkül!!!! Nem kellett volna fizetnünk a kórházban, ha megcsináltatom itthon a kártyát. (Természetesen ez nem vonatkozik azokra az országokra, amikkel Magyarországnak illetve az EUnak nincs szerződése.) Bővebb info róla pl. ITT vagy ITT.
2. SOHA ne induljunk el utasbiztosítás nélkül!
3. Mindig legyen nálunk "vésztartalék" pénz, vagy egy bankkártya, amiről leemelhetjük. Akár utolsó nap is adódhatnak váratlan kiadások.

Végül azért leírom, hogy mennyire hálás vagyok a szállásadóinknak (ha bárkinek kell név, cím telefonszám, esetleg képek a szállásról, csak szóljon!) és hogy mennyire kellemesen csalódtam a Groupamában. Tényleg mindent megtettek, hogy megoldódjon a problémánk!!! Köszönöm nekik!

Remélem nem haragszotok, hogy megosztottam veletek eme nyaralási szösszenetet :))) Köszönöm, hogy elolvastad! Remélem hamarosan scrappelni is lesz időm végre...























11 megjegyzés:

Kovaxka írta...

Nálatok semmi sem eccerű! :) Minden jó, ha vége jó, remélem, csak a szépre emlékezel! :))

Ritttus írta...

Csatlakozom Kovaxkhoz, lényeg, hogy itthon vagytok és többé kevésbé jól. Dávidnak jobbulást!

krisssz írta...

Hát, mit mondjak, nem volt egy laza, könnyed nyaralás. Örülök, hogy szerencsésen megérkeztetek:)

OsDesign írta...

Hú, hát nem semmi élmények! Remélem azért a végén csak a szépre fogtok emlékezni!

bjud írta...

Atyaég, Bee! Nem semmi sztori! Örülök, hogy a végére minden megoldódott, Dávidnak mielőbbi gyógyulást kívánok én is.
Köszönöm az összegzést a tapasztalatokról, tényleg nagyon hasznosak.

Kisnyul / Andi írta...

Tippeket köszi (mi augusztusban megyünk). Nem semmi procedúra, de tényleg csak a jóra emlékezz!

sandybell127 írta...

Hú, tényleg nem semmi nyaraláson vagytok túl...de a lényeg, hogy minden megoldódott, és épségben hazaértetek. :) Dávidnak jobbulást.

szrjudit írta...

Bee, én tanulok az esetetekből, az tuti, csak így indulok majd neki! De gyönyörűek a fotók, biztos vagyok benne, hogy a kalandokkal együtt is szuper emlék marad!

Eszter(beszteri) írta...

Most volt időm csak elolvasni az élményeiteket, hát, nem semmi. Örülök, hogy azért nem lett nagyobb baj, és remélem, azóta már Dávid is jobban van. A fotók mindenesetre gyönyörűek!

evadraga írta...

Jobbulást kívánok a betegeknek Bee! Örülök, hogy épségeben itthon vagytok! :)
Az élmények és a fotók gyönyörűek! (buta vesekő!!!!) Akkor most jó pihizést Nektek és várom a csodás oldalaidat! :-)*

Margó írta...

Persze még csak most értem ide, és egészen eddig úgy hittem, hogy felhőtlen nyaralásotok volt!!!! Nagyon bízom abban, hogy Családod apraja-nagyja mára már rendben van, s mindenki igazoltan gyógyult!!!
A fotók gyönyörűek, Endre rosszullétéig még sokat mosolyogtam is az írásodon, onnan pedig izgultam végig!
De egészen biztos, hogy hetek múlva a szép élmények erősödnek fel benned is!!! (Ezt az ausztriai utam okán állítom:-))
Köszönöm az összegző jótanácsokat! egészen biztos, hogy többen tanulunk belőle!!:-))
... és végül én is várom majd a csodás oldalaidat is!:-)